Kurvára elegem van már az ambiciózus karakterekből. Miért ne mernénk kimondani, hogy ha baj van? Ne féljünk beszélni arról az időszakról, ami kiöli belőlünk a kreatív alkotót és a helyébe lép egy kispöcs, aki széttúrja azt, amit eddig felépítettél. És egy rohadt kis radírral, ami az általánosból maradt az íróasztalod fiókjában, amitől olyan büdös lesz a kezed, kiradírozza a lejegyzett ötleteidet. Amiket olyan féltve őriztél, mintha lett volna egy Triceratops tojásod. Mindezek után meg úgy érzed magad, mint egy meghibásodott robot és hetekig (jobb esetben) nem tudsz összerakni egy értelmes mondatot. Csak dobálod az idézeteid, kirakózol velük, mintha csak színes darabkák lennének és próbálsz arra rímet találni, hogy vááváháiiiháááee. De erre nincs rím.
Bocs a vulgáris megjelenésemért, nem tudom ez már melyik platform. Mindig akartam egy vadlovat magamnak. Meg egy olyan erős farkas lelket, aki minden viharon keresztül megy. Bármelyik évszakban, erdőn, hegyeken. Aztán hazatalál. Pontosabban nem, mivel farkas, a vadonban él. Akárhol lehet neki otthon. Lakhat, ahol csak akar. Bárhol lakhat vagy épp sehol.
Szóval nem lettem farkas. Helyette egy folyton állásinterjúra rohanó, állandóan hamvaiból felébredő főnix annál inkább. Megmondom őszintén sokszor már unalmas a történet. Valószínűleg arra vagyok ítélve, hogy örök életemben drámákat írjak és kínozzam a karaktereim. Puha a szívem. Amikor megkegyelmezek a szereplőimnek, merthogy had legyen már legalább nekik egyszerű az élet, akkor a tanáraim dorgálnak meg, hogy ne legyek már ilyen kíméletes. Sose lesz belőlem forgatókönyvíró, (*dráma) ha ilyen egyszerűen a kezébe adok mindent a karaktereimnek. Hagyjam őket küzdeni.
Na, jó van akkor. Legyen hát!
Adok én nektek drámát. Kínlódást, meg szenvedést. Legyen vihar meg égzengés a Napsütés előtt.
Jó szórakozást! (*drámázást)
ÁGOTA egy introvertált, magának való, depresszióra hajlamos nő, aki szeret az önsajnálatba temetkezni hétvégente és jól betakarózni egy vastag, színes szegélyű magánnyal.
Vannak barátai, akik nem hagyták még el, mert a gimiben megígérték neki kisujj esküvel, hogy örökre barátok maradnak.
Ők VIP tagok Ágota körében, nekik harmadszori unszolásra kimászik a takaró alól és egy-két óra rákészülés után kimerészkedik idegen emberek közé, hogy egy társasági programon vegyen részt, ahol akár új emberekkel is megismerkedhet.
ÁGOTA
Van elég barátom.
1-ES BARÁT
Ugye tudod, hogy nem csak barátokat gyűjthet az ember?
2-ES BARÁT
Az emberi kapcsolatépítés nem csak a magánéletben fontos. A munkában is. Például.
3-AS BARÁT
Az ember társasági lény…
ÁGOTA
Ha még egyszer valaki kiejti a száján az ember szót, hazamegyek. Komolyan.
2-ES BARÁT
Jól van. Jól van. De néha nem vágysz egy kis kalandra?
ÁGOTA
Milyenre?
2-ES BARÁT
Élményekre. Amik érdekelnek. Mittudomén. Koncert, túra, színház, mozi, buli, szex.
ÁGOTA
Ja, ezek megvannak.
A három barát egyszerre horkan fel a nevetéstől. Ágota megvető pillantást mér rájuk. A nevetés abbamarad.
1-ES BARÁT
Ne haragudj. De mikor voltál utoljára valahol, hétvégén?
ÁGOTA
Múlt szombaton.
3-AS BARÁT
Mit csináltál?
ÁGOTA
Elmentem a könyvesboltba és a túrkálóba. És a rakparton útbaigazítottam két német turistát.
3-AS BARÁT
Ja.
2-ES BARÁT
És mi van a társkereséssel. Nem mintha rád akarnánk beszélni. Csak szoktad mondani, hogy magányos vagy és…
ÁGOTA
Ja, most nem akarok senkit. Önmagamra fordítom azt az időt. Önismeret. Rendbe hozom önmagam. Feltérképezem a magam határait. Kitalálom, mit akarok. Ebbe most nem fér bele senki. Nem akarok magam mellé senkit.
1-ES BARÁT
Ha még egyszer kimondod, hogy magam, esküszöm, mind hazamegyünk.
2-ES BARÁT
ember.
Ágota egy igen komplikált személyiség. Lehetnék akár én is. De ugyanúgy Te is. Az is lehet, hogy mindannyiunkban él egy kicsi Ágota, aki néha előjön. Kis időszakokra. Ágotáról hallunk még a későbbiekben, de mára épp elég volt ennyi. Nézzétek el nekem, íróiválságból gyógyulófélben lévő alkotó vagyok. Örülök, hogy ezt a történetet össze tudtam végre kaparni a rengeteg sikolyból.
A karakterek sikoltanak. Nem én. Szenvednek. Dráma van.
Mondanám, hogy hamarosan jelentkezem, de nem szeretem elszólni magam.
UI: Cseppet se gondoljátok, hogy én ezt nem élvezem. (*ezt a drámázást) De. Baromira.
