a TÁBOR után egy nappal
- Hogy vagy?
- Erős jetlag van rajtam. Öt óra alvás után felkeltem, hogy elég volt és mehetek indítani a napot. De kiderült, hogy már nem vagyok a táborban, nem kell a gyerekeket ébreszteni és tovább aludhatok.
- Ja, nekem is furcsa volt, hogy nem kellett szabadórát kérnem, ledőlhettem minden logisztika nélkül.
- Ne is mondd, anyámat kértem meg, hogy kiforoghassak meginni egy kávét.
azok a szuper GYEREK-HELYZETEK
gyerek 1: Tesó, te tudtál már a táborban nagy wcézni?
gyerek 2: Aha
gyerek 1: De jó neked. Én öt napja nem voltam. Most már aggódom.
Programra sétálás közben.
gyerek 1: Ahova megyünk ott van wc?
É: Persze. Ne aggódj, csak szólj és megyünk.
gyerek 1: Kicsit félek. Így öt nap után. Mi van, ha fájni fog?
Program közben.
gyerek 1: Azt hiszem, most mehetünk.
É: Rendben, szólok a tesónak és már megyünk is.
Pár másodperccel később.
gyerek 1: Most már mindegy. Elszállt az érzés.
Program végén a mosdóba tartunk.
gyerek 1: Sikerült. Nem fájt!
Tesóidő PROGRAM alatt
tesó 1: Mit rajzoljunk a papírra?
tesó 2: Nem tudom.
tesó 1: Hogy kell lerajzolni a szeretetet?
tesó 2: Rajzoljunk egy szívecskét.
Színezés közben.
tesó 1: Színezzük együtt?
tesó 2: De csak egy krétánk van.
cimbi: Törjétek ketté a krétát.
tesó 1: Jó.
… és ketten egyszerre színezték ki a szívecskét, miközben megvitatták, miért lesz tesó 1 rendőr.
tesó 2: Én nem tudom mi akarok lenni, de akkor leszek rabló.
tesó 1: Nem lehetsz rabló, mert én rendőr leszek. Tudod, hogy akkor le kell tartóztassalak?
Két perccel és egy hatalmas csend után.
tesó 1: Nem hiszem el, hogy a tesóm rabló akar lenni.
Pár éve már ki akarok szállni. Most úgy indultam, hogy ha be tudom rúgni a motort és felmordul a jó öreg kis ’Vespa, nem rakom fel a Vaterára és nem adom el, hanem száguldok vele tovább a Naplementében.
Nincs annál szebb érzés, amikor az egész héten zabolátlan gyerek a hazamenetel napján ott ül melletted a padon – szigorúan másfél méteres távolságban, mert neki így a komfort. Egy békés, érdeklődő beszélgetés közben pedig látni és érzékelni azt, hogy elkezdi csökkenteni a távolságot. Feléd fordul. Rád néz. Közelebb ül. Majd megint. Érdekli, amit mondasz. Biztonságban érzi magát. És visszakérdez. Majd kér, hogy mesélj még egy viccet. És még egyet. Később elfogadja a javaslatod, hogy üljetek át máshová. Veled tart és már nem is vágyik más társaságra. Jó neki a csend és a béke. Az egyszerű beszélgetés. A nyugalom.
A héten többször is próbáltam azt mondani ez lesz az utolsó. De mindannyiszor azon kaptam magam, hogy felpillantok és csak az futkos bennem, hogy „ah fene, nem tudnék e nélkül élni”.
Ez az érzés nem cserélhető és nem pótolható semmivel.
Bármennyire is nehéz és sokszor fonnyadt paradicsomként ülsz egy programon a fáradtságtól, vagy zombiként ébredsz, de amikor egy gyerek szívecskés matricát rak a karórádra és azt mondja, hogy ezt azért kapod, mert cuki vagy. Meg, amikor kiabál utánad, hogy „Ani néni”, vagy, amikor engedi, hogy megfogd a kezét és úgy sétáljatok a következő programra. Na, most… mit meséljem. Hisz ti is tudjátok.
Itt tényleg mindig SÜT A NAP.
