Egy időben azt vallottam, hogy, azért ülök be a moziba, hogy szórakoztasson. Azért ülök be egy filmre, hogy lekapcsoljon a valóságról és egy olyan világba sodródjak, ami elfeledteti velem azt, hogy a termen kívül zord dolgok vannak.
Aztán rájöttem arra, hogy a mozi nem csak erre van. Arra is van, hogy néha jól pofán csapjon a valóság egy olyan ágával, ami jól kicsípi az arcod.
A Fekete pont ezt csinálja. Olyan tökéletes antológiája a jelenlegi társadalmi működésünknek, amit nem mellesleg, az amúgy is kínlódó oktatási rendszerünkön keresztül mutat be. Tűpontos.
A kezdőjelenet után összetettem a két kezem, hogy már nem kell a tűző Napon a Szózatot meg Himnuszt énekelni, fehér ingben, amibe az első két percben kellemetlenre izzadtad magad. A látványvilága a filmnek olyan jól sikerült, hogy játszi pontossággal kapcsolta fel bennem a tesi óra iránti borzongásomat. Az orromban éreztem a megviselt parketta, a gumilabdák illatának keveredését. Hallottam a bordásfal fagerezdjeinek szenvedő nyikorgását. A lábamban éreztem a fájdalmat, hogy ha a tanár azt mondja még egy kört kell futni, összeesem. Na, ilyenkor jó egy film. Amikor olyan érzelmeket mozgat meg benned, hogy a zsigereid életre kelnek. Felébreszt benned olyan emlékeket, amiket már régen elfelejtettél.
Szimler Bálint (rendező) olyan kérdéseket rak elénk az asztalra, mint a Mi történik, ha ne adj Isten ripityára törik egy ablak az iskolában? Hogy pótolják azt?
Mi van akkor, ha nem a tanrend szerint tanítod a gyerekeket? Mi lesz a különc kisfiúval, aki nem tudja magát megértetni társaival? Mi a teendő, ha az egyik gyerek anyukája nem tudja kifizetni a több napos osztálykirándulást? Mi történik, ha egy tanár megver egy diákot? Ha a kollégák nem segítik egymást? Ha kirúgnak egy tanárt egyetlen indok nélkül?
A kérdések válaszainak keresése közben, a felismeréstől a szíved egyre jobban nyomódik, mintha eggyé akarna válni a bordáiddal.
Igazán nem kapunk választ, mint ahogy megoldást sem. Talán pont ez a „turpissága” a történetnek, hogy ezzel akarja elmondani, hogy nincs nagyon válasz, se megoldás. Épp ezért olyan fájdalmas a dolog.
Erőn felüli alkotás. Nem kell említenem különleges mézesmadzagot ahhoz, hogy azt tudjam mondani ezt a filmet meg kell nézni – mert olyan életérzést húz magával, ami a lelked és az elméd is egyszerre ragadja meg. Kinagyítja a társadalom „aprócska” problémáit, és a valóság jelen rendjébe állít.
És talán ez a legfontosabb, hogy nem engedi elfelejteni azt a sikítozó rendszert, ami a gyerekeink jövőjét szolgálná, de jelenleg szenved és segítségre szorul.
