Megint sikerült rányitnom egy mély beszélgetésre.
Alma épp faggatta Narancsot, hogy van-e pasija, ha nincs akkor miért, és keresgél-e, és akkor miért nem? Vagy csak úgy szimplán nyitott a világra? Nem hiányzik-e neki az, amikor volt?
Kellemetlen szituáció és igen megterhelő úgy tenni, mintha egyszerre lennél együttérzően megértő toleráns vak süket. Hogy lássák, Te nem hallgatózol, nem látod, kik vesznek részt a beszélgetésben, de együtt vagy nőtestvéreiddel és a retinádban lássák, hogy tudod, miről beszélnek, Te is átélted ezeket és bármikor behúzhatnak a beszélgetésbe. De nem fognak.
Nyugi.
A női mosdóknak megvan az az intim romantikája, hogy meghitten lehessen ott gyűléseket tartani. Oda a férfiak ugye nem tehetik be a lábukat. Mondjuk ez akkor valid, ha egy férfitárs van a boncasztalon. Ha nő kissé komplikáltabb a helyzet.
De mivel úgy is csak szófoszlányokat kap el az ember; mert abból, hogy „na, hát ő aztán az igazi pókerarc” vagy az „én megmondtam neki, hogy ezt nem csinálom” vagy az „elvette az asztalomról az a gyógyegér” –ből a jó Isten se mondja meg, ki volt a kés alatt.
A női WC-knek fontos szerepük van. Nem csak gyülekező helyek, de tudsz üzenni Piroskának, hogy az átok vigye el a gyönyörű göndör haját, vagy, hogy Józsi a te csávód és kinyomod a szemét, ha még egyszer rá néz az Ili. De Tominak is megírhatod az ajtóra, hogy szereted és akarod, hogy beléd rakjon egy babát még a hónap végéig.
Ha meg nincs párod, de mégis üzenni szeretnél a többieknek, kiírhatod az ajtóra, hogy ne a fideszre szavazzanak, mert azok csicskák és a narancssárga úgy sem áll jól. Se kívül, se belül.
