Sosem gondoltam volna, hogy így fogok távozni innen, azt hittem, hogy csak kislisszanok a hátsó ajtón és senki észre sem veszi, hogy leléptem.
Azt hittem semmit nem raktam le az egy év alatt az asztalra. Talán nem is volt meg rá szakmailag a lehetőségem, de emberileg annál inkább.
Észrevétlenül kúsztak olyan emberek az életembe, akikről nem gondoltam volna, hogy valaha a VIP szektorom fogják színesíteni.
És tessék!
Vannak még meglepetések és kellemes csalódások.
Túl öreg vagyok én már búcsúzkodni. Van úgy, hogy meghatódom az öreg bácsin, ahogy a tacskóját sétáltatja. A nénin, aki a csokor virágot árulja a piacon. Ah, nem is folytatom.
Olyan tompa vagyok, mint egy füzetet átrajzolt grafit ceruza. – Nem baj az. Ilyennek is kell lenni egy kicsit. Meg kell élni ezt az érzelmet is. Aztán szépen lassan feltápászkodsz és mész tovább a fény felé.
A Techcsaj lelépett. Az utolsó kapcsolja le a villanyt!
A számomat tudod. Hívj, ha kellenék.
😉
